ECCO – cipőt az árvaházi gyerekeknek!

ECCO kampány - cipőt az árvaházi gyerekeknek!

Szeptemberben sor kerül a dán ECCO lábbeli márka adománygyűjtő kampányára, melynek során cipőket gyűjtenek az árvaházi gyerekek részére.
A kampány a “Gyerekek a gyerekekért” nevet viseli. Azok a szülők, akik új cipőt vásárolnak gyerekeiknek, 15 %-os kedvezményben részesülnek, ha egy pár régi cipőt hagynak az üzletben. A szülők által adományozott cipők egy tisztítási folyamaton esnek át, majd kolozsvári, illetve bukaresti árvaházakba szállítják.
A “Gyerekek a gyerekekért” kampány, mely az “ECCO Walk for life” program része, már 4 éve folyik Európa különböző országaiban, ahol a vállalat üzleteket működtet. “Remélem, hogy minél több gyereknek segíthetünk kezdeményezésünk által, melyet ezután folytonossá szeretnénk tenni és évente megrendezni” – jelentette ki Victor Tighinean, a vállalat romániai igazgatója.
Bővebb információk:
Az ECCO a világ három legnagyobb lábbeligyártójának egyike, évente több mint 16 millió pár eladott cipőjével. Termékei több mint 10.000 településen vásárolhatók meg.
Romániában, az ECCO hálózaton belül 8 üzlet működik 4 nagyvárosban: Bukarestben, Kolozsváron, Iasi-ban és Konstancán. A cég képviselői szerint a közeljövőben még két üzletet fognak nyitni Bukarestben.
Forrás: ziuadevest.ro
Írj egy hozzászólást, és hagyj hátra egy visszakövethető linket a weboldaladról.