Változások a Google kezdőoldalán
2009. december 8.
Szerző: brandrops
A Google kereső-óriás nemrég újabb változással rukkolt elő, áll a hivatalos Google blog bejegyzésében. A kereső-motor kezdőoldalát egyszerűsítették, sőt egyenesen minimalistává gyúrták. Így az első betöltődéskor mindössze a logó, a keresőablak és két kereső-gomb jelenik meg. Ha az egeret megmozgatjuk, megjelennek a keresőmotor kezdőlapjának addig rejtve levő elemei.
A fejlesztők fő célja a változtatással, hogy összpontosítsák a gyakori felhasználók figyelmét a keresés folyamatára, oly módon, hogy ez ne nehezítse meg a többi, gyakran használt Google szolgáltatás, mint amilyen a Gmail, Google Képek vagy a Google Fordító, elérését.
Apró változásnak tűnik, mely először szembeötlik, ám a többszörös kereső-használat során hamar megszokottá válik. A változtatást, csekélysége ellenére, komoly tesztek előzték meg: több hónapon keresztül nagyjából tíz változatot próbáltak ki. Készültek lassabb előtűnési effektussal rendelkező oldalváltozatok, továbbá humoros, vagy inkább ironikus változatok is: például az egyik változatban a Google logó helyett egy vonalkód jelent meg.
Amint kiderült, azok a változatok, melyek a keresőgombokat takarták el, a legkevésbé szerencsések. A gyakorlatba ültetett változat többnyire pozitív vagy semleges fogadtatásban részesült, mindössze a keresési idő lett hosszabb, ez is csak századmásodpercekkel. A tesztek azt is kimutatták, hogy az új változaton guglizók sokkal hatékonyabban használták a keresőt.
A jelenlegi változtatást egy hónapokkal korábban alkalmazott, szintén szembeötlő, módosítás előzött meg. Akkor a keresőablakot hosszabbították meg, a kényelmesebb és összetettebb keresések lehetővé tétele végett.
Forrás: The Official Google blog
RSS Folyam


Témakörök:
Címkék: