Románia legerősebb márkái
2010. május 18.
Szerző: brandrops A B&P Brandivia és a GfK Románia szakemberei által közzétett tanulmány szerint a Coca-Cola vezeti a ranglistát Románia legerősebb márkái közül. A Brand Community Power Model kutatása szerint a második helyet a toplistában a Milka foglalja el, amit a Jacobs Krönung követ. A negyedik és az ötödik helyen az Orange illetve az Ariel szerepelnek.
Az autó illetve a pénzügyi márkák csak a ranglista második felében jelennek meg. Míg az autóipar területén a Dacia bizonyul a legerősebb márkának (21. hely), addig a pénzügyi szférából a BCR-nek tulajdonítható ez a rang (24. hely).
A kiértékeléskor néhány, az emberi viselkedésre jellemző archetípust is figyelembe vettek a szerzők: nyitott-foglalt, kezdő-támogató, funkcionális-emocionális. Mindezeket négy dimenzióra osztották, melyek egyforma jelentőséggel bírtak, a márkák jellemzői szerint: a kapcsolat ereje a márkával, a hovatartozás érzése, rítusok és hagyományok valamint a közösség erkölcsi felelősségvállalása.
A Coca-Colának logója népszerűsége valamint az események miatt, melyekben részt vesz a márka, sikerült helyezést elérnie a Milka és a Jacobs Krönung előtt. 28% a megkérdezettek közül emlékszik valamilyen eseményre, amiben a márka is szerepel, 22% pedig személyes eseményekre is emlékszik, melyben a márka fontos szerepet játszott.

A top 10 egyetlen teljesen román márkája a Poiana, ami a 6. helyet foglalja el. A Milkával szemben a Poiana fogyasztói közössége kisebb, kevesebb rajongója is van ugyanakkor alacsonyabb népszerűségnek örvend a márka szlogenje valamint a lógója is.
“Az embereket néha sokkal jobban érdeklik azok a társadalmi kapcsolatok, melyek egy márka körül képződtek, mint a márka önmagában, vagy ennek racionális és funkcionális jellemzői. Ahhoz, hogy megépítsék és meg is tartsák a márka közösségeket, a vállalatok nemcsaksaját érdekeiket kell nézzék, hanem a célközönségek társadalmi szükségleteit is. Egy márka sikere már egyre nagyobb mértékben az erős fogyasztói közösségek kialakításától és ezeknek fejlesztésétől függ.” mondja Cosmin Alexandru, a B&P Brandivia menedzsere.
Forrás: Capital
RSS Folyam

Témakörök:
Címkék: