Bilbor – a legújabb ásványvíz márka
2010. június 7.
Szerző: brandrops Újabb hargitai ásványvíz gazdagítja az ásványvízpiacot. A Tusnád (Tușnad) és a Hargita Gyöngye (Perla Harghitei) mellett a jövőben a vásárlók a Bilbor ásványvizet is megtalálják majd az üzletek polcain, hiszen a Bilbor Mineral Water Kft, piacra dobta a Bilbor ásványvizet, tájékoztat a vállalat pénteken kiadott sajtóközleményében.
„A romániai ásványvíz piacnak még mindig nagy fejlődési potenciálja van, úgy az eddig ki nem használt vízforrások terén, mint az egy főre jutó fogyasztás terén. Egy emelkedő trendről beszélünk, ha eltekintünk a gazdasági válság ideiglenes hatásaitól. Elvásásaink között szerepel, hogy az első évben körülbelül 20 millió liternyi vizet értékesítsünk. Viszont ami a bevétel termékek általi részesedését tekinti, el szeretnénk érni, hogy az ásványvíz eladásai az URBB (United Romanian Breweries Bereprod) csoport forgalmának 3-5 %-át tegye ki.” – nyilatkozta Shachar Shaine, a Bilbor Mineral Water elnöke.
A Bilbor ásványvíz a Hargita megyében elterülő Kelemen-havasokból származik, mely dús borvízforrásairól híres. Bélbor település Maroshévíz és Borszék között található, egy olyan helyen, ahol a természet gondoskodott a földi paradicsom szennyezéstől való megvédéséről, természetes határokat építve fel az ásványvízforrás köré.

„A Bilbor kristálytiszta termék, hiszen az emberi és ipari hasznosításból számított koncentrációs index szintje majdnem nulla. Egy prémium termékkel törünk be az ásványvíz piacra, amit elsősorban aktív személyeknek szántunk. Az ásványvíz modern csomagolásban juttatjuk el az üzletekbe a jó lefedettséggel bíró értékesítési hálózatunkon keresztül, melyet az évek során partnereinkkel együtt megerősítettünk” – mondta Doron Zilberstein a Bilbor Mineral Water marketing igazgatója.
A Bilbor ásványvizek két fajta kiszerelésben kaphatók majd a boltokban: szénsavazott és szénsavmentes változatban. A szénsavazott vizet fél és másfél literes kiszerelésben, míg a szénsavmentes vizet fél illetve két literes kiszerelésben lehet majd megvásárolni.

Forrás: URBB
RSS Folyam

Témakörök:
Címkék:
Egy elég nagy szarvas hiba: nem működik a plakátok alsó részében szereplő http://www.bilbor.ro honlap. Vajon ezeket a plakátokat az országos bevezetési kampányokban is fogják használni, mert akkor egyenesen gáz…
Nagyra becsulom a danok lelemenyeseguket, ammi a Belbori asvanyi kincsek kihasznalasat illeti, ha mi nem vagyunk kepesek, majd ok megmutatjak hogyan kelett volna csinalni…nem lepne meg , ha egy sorgyarat is csinalnak a borviztoltode melle. Mivel a vejem is dan alig varom, hogy a tudomasara hozzam es igazat agyak neki az elso latogatasa alkalmabol, mikor azt mondta , hogy nem ert meg minket, hogyan tudjuk nezzni , hogy masodpercenkent mennyi asvanyviz folyik el anelkul , hogy valamit is csinalnank,….. ok csinaltak …ha ha ha de legalabb ne panaszkodjunk ……