Kizárás az Effie Awardon
2010. június 14.
Szerző: brandrops Noha még nem ismeretesek a zsűri értékelési szempontjai az Effie Awards Romania 2010 rendezvényen, az AdPlayers mégis megtudta hogyan lehet szemétbe vetni egy vállalatot egy ilyen rendezvényen. Egy,a történethez közelálló személy szerint a Poiana (Kraft Romania) vállalatot kizárták az idei rendezvényről egy grafikon alatti szöveg színe miatt. És ez nem vicc!
Habár nehezen hihető, hogy az Effie-n épp a színt zsűrizik, mégis megtörtént ez a “Válaszd a Poiana-t. Tedd a szebbé a napod.” („Alege Poiana. Fă-ţi ziua mai frumoasă.”) kampánnyal. Sok hónapos előkészítés után a kampányt kizárták a versenyből, mert egyes szavak nem egyszerűen feketével, hanem színes betűkkel voltak írva.
Peter Jansen, a Cohn and Jansen-től (a kampányt kivitelező és versenyre beírató reklámügynökség), megerősítette a hír hitelességét, továbbá elmondta azt is, hogy ez a kis hiba a beiratkozásnál csúszott be. A szakember ugyanakkor csalódott is, hogy egy ilyen kis baki miatt kizárták a kampányt a versenyből.
“A szabályok, szabályok: be kell tartani őket. Azonban az biztos, hogy kell beszéljünk és egyeztessünk erről, hogy hogyan kerülhetjük el ezeket az igazságtalan kizárásokat a közeljövőben.” – nyilatkozta Jansen.

Becsületesség vagy szőrszálhasogatás? Az Effie hivatalos szabályzata szerint, az eset grafikai kivitelezése lehet színes, azonban ez a magyarázó szöveg esetében tilos. Jansen szerint ezzel a kizárással a szervezők elvették az Élelmiszer Termékek szekció potenciális győztesének esélyét.
“Egy nagyszerű eredményeket elért esetről beszélünk. Ez is volt az ok, amiért beneveztük a versenyre. Meggyőződésem, hogy reális esélyei voltak egy Gold Effie díjra.” – nyilatkozta csalódottan Peter Jansen.
Plusz infó:
Az Effie egy nemzetközi fesztivál az AMA New York hatósága alatt. Romániában az Effie-t az International Advertising Association (IAA) és a Romániai Reklámügynökségek Szövetsége (Uniunea Agentiilor de Publicitate din Romania – UAPR) védnöksége alatt bonyolítják le, a Millenium Communications szervezésével.
Az Effie díjakkal a vállalatok azon projektjeit jutalmazzák, melyekkel kitűnő eredményeket értek el kreatív ötletekre és újító stratégiákra alapozva.
Forrás: Adplayers
RSS Folyam

Témakörök:
Címkék: