Kreativitásra kényszeríti a cégeket a Facebook?
2011. február 26.
Szerző: Szentes Tünde
Ugyan, csak március 10-től lesz hivatalos, már egy hete ki lehet próbálni a Facebook által bevezetett változásokat. A legnagyobb modosításokat a rajongói oldalakon lehet felfedezni. Többek közt az oldalak hozzászólhatnak más rajongói oldalak posztjához, a legújabb fotók megjelennek az oldal tetején, valamint a fotóböngésző is teljesen új designt kapott. A változásokra a közvélemény negatívan reagált. Máris több száz csoportot hoztak létre a közösségi oldalon, melyeknek tagjai fellebbezni szeretnének a változások ellen.
Csapás a vállalatokra
Az újdonság, azonban, leginkább a vállalatoknak tette be az ajtót, ha betette ugyan. Nézzük csak miről is van szó: a felhasználók ezentúl nem láthatják azoknak a követett oldalaknak a bejegyzéseit, akikkel nincsenek interakcióban, vagyis nem lájkolják illetve nem kommentálják a posztjaikat. Ez a változás nagy kétségbeesést keltett a sajtóban, hiszen szép számmal jelentek meg az olyasfajta rémhírek, hogy ezzel a Facebook ellehetetlenítette a vállalatok jelenlétét a közösségi portálon. Ezen túl az üzeneteket nem fogják tudni eljuttatni a célközönségekhez a szociális médián keresztül – ilyen és hasonló állítások kerültek napvilágra ez ügyben. Mindenki ijedten néz a tények elébe és úgy fogják fel az egész változást, mint egy csapást, melyet a közösségi háló a vállalatokra mért. Tényleg ez lett volna a Facebook célja?
Passzív online jelenlét?
Az utóbbi időben rohamosan megnőtt azoknak a vállalatoknak a száma, melyek felfedezték a Facebook nyújtotta lehetőségeket. Létrehozták saját profiljukat, gyűjtötték a lájkolókat és kommunikálni kezdtek velük.
Túl egyszerű volt a dolog, hogy igaz legyen. Kiváló, ingyen népszerűsítési eszköz ez a vállalatoknak, ahol mindenféle üzenetekkel bombázhatják a követőiket. A legtöbb esetben (tisztelet a kivételnek), helyi szinten, a cégek semmitmondó üzeneteket posztolnak az oldalukra – mint, amilyen a Vásárolj nálunk olcsón!, Friss áru érkezett!, Mi választ adunk kérdésedre! – csakhogy a követők el ne felejtsék, hogy létezik a cég Facebookon is. Az még a jobbik eset, amikor cselekvésre buzdítják a követőket egy-egy verseny keretén belül.
A Facebook oldalak által a vállalatok közelebb kerülhetnek a már meglévő vagy potenciális ügyfelekhez. Ahhoz, hogy ezt elérjék, komolyan kellene foglalkozzanak a követőikkel, akik többnyire azért néznek be egy vállalat Facebook profiljára, mert valami nagyon érdekes dolog történik arrafelé vagy mert érdeklik az újdonságok. Ezt, azonban nem minden cég látja így, és csodálkozva tapasztalják, hogy követőik nem reagálják le posztjaikat.
Talán ez lehet az egyik oka, hogy a Facebook által bevezetett változást drasztikusnak látják. Ha idáig nem reagált senki üzeneteikre, ezután még annyira sem fog, hiszen, ha a követő nem jön fel az oldalunkra és nem lép interakcióba velünk, akkor üzeneteink nem fognak eljutni hozzá! – gondolják kétségbeesetten.
Van megoldás!
Az a tény, hogy egy cég jelen van egy közösségi portálon, még nem azt jelenti, hogy profitja az egekig fog nőni. Ha már van ezernél több lájkolója még mindig nem ok arra, hogy a profit növekedjen. Ezekkel a lájkolókkal valamit kezdeni kell. Meg kellene tudni, vagy rá kellene érezni arra, hogy mi kell a követőknek és ezt kreatív ötletek formájában meg is kell adni nekik. Aktivizálni kell őket! Ha ez sikerül, akkor ezen a változáson is túl lehet lépni. Azonban mindehhez kreativitás szükséges, hogy a követő úgy érezze, hogy igenis fontos a cégnek és törődnek vele. Nem kell elfelejteni azt sem, hogy ahogy a cégek elvárnák az interakciót a követőktől, úgy a követők is elvárják, hogy a cégek lereagálják az esetleges kérdéseiket, hozzászólásaikat. Tehát nem elég csak üzenetekkel bombázni a követőket, hanem kapcsolatba is kell lépni velük.
Például
A kreativitásra meg az interaktivitásra jó példa a romániai Air France Facebook oldala. Kitaláltak egy virtuális versenyt, ahol az „utasok” mindennap be kell jelentkezzenek a következő nap járatára. Másnap a kódot megadva, az utasok nyereményekben részesülhetnek. A képzeletbeli repülő mindennap egy alkalommal száll fel, egy adott órában. Egy óra áll az utasok rendelkezésére, hogy megadják az előző napi check-in-nél kapott kódot. A felszállási időt e-mailben és a Facebook rajongói oldalon közlik.
A repülőtársaság közösségi oldalát kezelő személy pontosan tudja, hogy folyamatos kapcsolatban kell lennie a követőkkel. Ezért is, kreatívan általában olyan kérdésekkel illeti az utasokat, mint például, ha készen állnak a felszállásra, ha bepakoltak már a bőröndjeikbe, ha félnek-e repülőn utazni. Így a fiktív történetet reális szituációként éli meg az utasokkal együtt, akik hasonlóképpen reagálnak a kérdésekre: például, remélik, hogy felszáll a köd a felszállásig, vagy szép idő lesz odafenn. Ugyanakkor kérdések is felmerülnek a felhasználókban, amire a társaság alkalmazottja türelmesen, néha viccesen válaszol. A héten a 2000-ik lájkolót ünnepelte a romániai Air France, amit büszkén jelentettek be az oldalukon is.
Bérelt oldal a Facebookon
Tehát nem kell kétségbeesniük a vállalatoknak. A Facebook oldaluk nem fog meghalni. Illetve, ez tőlük függ! Ez a változás nem drasztikus, csak emlékezteti a Facebook a felhasználókat, hogy ez a platform nem az övék – meg ha ingyenesen is – csak bérlik. Nem olyan, mint egy weboldal, amit a tulajdonos arra használ, amire szeretné. Itt, tetszik, nem tetszik, a Facebook szabja meg a határokat, szabályokat. Ha úgy akarja, le is törölheti az oldalunkat. Ezért nem ajánlatos csak a Facebook oldalra alapozni. Ez csak egy lehetőség, amit nagyon okosan ki kell tudni használni.
Visszatérve a drasztikusnak emlegetett változtatáshoz, ha megfelelően kommunikál a cég a lájkolóival, azt is tudtukra adhatja, hogy létezik egy olyan beállítás, ahol kilehet jelölni, hogy mindenkinek, beleértve a lájkolós oldalakat is, az üzenete megjelenjen a felhasználó falán.
Forrás: Kreatív Online, Social Times
RSS Folyam



Témakörök:
Címkék: 
[...] egy új online reklámeszközt, a kifizetődő státuszüzeneteket generáló Status Pimp-et. A Facebook változtatásairól is írtuk nektek, amit a Facebook cégeknek szánt oldalain vezetett be. A közösségi média [...]