Sprouter – Twitter vállalkozóknak
2009. december 14.
Szerző: brandrops A Twittert, azt a mikroblogging platformot, mely megváltoztatta az internet arcát, ma már emberek milliói használják, és a felhasználók száma napról napra rohamosan nő. Mindez arra késztette a kanadai Sarah Prevettet, hogy hozzon létre egy hasonló platformot vállalkozók számára, mely lehetővé teszi az ügyes bajos dolgaik megbeszélését. Természetesen mindezt 140 karakterben.
Min dolgozol most? Ez a Sprouter start-up-jának kérdése, melynek megválaszolásával lehetőségük nyílik a vállalkozóknak saját közösségük megalakítására és olyan együttműködések kezdeményezésére, melyek segítik vállalkozásuk előrehaladását. Miközben a szociális hálózatokon azokkal az emberekkel kerülünk kapcsolatba, akiket már ismerünk, a sprouter.com alapelve a tiszta kapcsolat kialakításán működik: kapcsolatba lépni ismeretlen felhasználókkal, akik ismeretlenek ugyan egymás számára, de ugyanaz az érdeklődési körük és ugyanazok a céljaik. Az oldal keresőmotorját használva, a felhasználók kereshetnek más vállalkozók után földrajzi területüktől, vagy érdeklődési körüktől függően.
„Ma már a hálózatok ereje több mint valószínű. A Sprouter arra hívatott, hogy megteremtse a közösség érzését és letegye a vállalkozók online információcseréjének alapjait. Mindezt azért, mert a legtöbb vállalkozó naponta különböző problémákkal találja szemben magát – attól kezdve, hogy hogyan szerezzen támogatást egy bizonyos projektre, egészen addig, hogy melyek a legjobb üzleti eszközök, melyeket felhasználhat vállalkozásában. A Sprouter minden ilyen vállalkozónak biztosítja a kapcsolatteremtéshez és a valós időben való együttműködéshez szükséges helyet, hogy mindenkinek előnyére váljon mások megosztott sikere vagy hibája.” – magyarázza Sarah Prevette, a Sprouter ötletgazdája és igazgatója.
A felhasználók számára a szolgáltatás teljesen ingyenes. Az anyagi nyereséget remélik, hogy a tőkegyűjtő ügynökségekkel és a kis- és középvállalkozásokkal való partnerviszonyok fogják biztosítani, ismerte be Prevette a Financial Post-nak. Ugyanakkor a Sprouter havonta élő találkozókat szervez, ahol a helyi vállalkozókat megismertetik a szolgáltatással, és az online kapcsolatépítésre buzdítják őket.
Forrás: Parthenon Pub
RSS Folyam


Témakörök:
Címkék: 
