Szigetiéké a BrandsOn 51%-a
2009. december 16.
Szerző: brandrops A The Group ügynökség, a helyi piac legnagyobb kommunikációs csoportja. Gyors fejlődést tudhat maga mögött, hiszen csak 2005-ben indították el, és most is folytatja terjeszkedését részvények megvásárlása által. A közelmúltban az ügynökség átvette a BrandsOn részvényeinek többségét (51%), felzárkózva így a kommunikáció iparban tevékenykedő vállalatokhoz. A kommunikációs csoportot Szigeti Zoltán és Mihaela Nicola vezeti.
” A BrandsOn-tól átvettünk 51%-ot, de az irányítása továbbra is a partnerünk, Marian Dumitrescu (a BrandsOn vállalat igazgatója) kezében maradt. Nagyszerű szakértő, akivel a múltban is sikeresen együttműködtünk. Rendelkezik a vállalat maradék részvényével és tudjuk, hogy teljes mértékben eleget fog tenni ígéretünknek, miszerint, értékes szolgáltatásokat ajánlunk ügyfeleink számára.” – nyilatkozta Szigeti Zoltán, a The Group elnöke.
A 2003-ban megalakult BrandsOn az alkalmazott marketing és a “terep” kommunikáció területén tevékenykedik. 2008-ban, a Pénzügyi Minisztérium hivatalos adatai szerint, a vállalkozás 5,2 millió eurós jövedelemre és 100.000 eurós nyereségre tett szert. A vállalat portfoliójában olyan ügyfelek neveit találjuk, mint az Unilever, Danone, JTI, Coty, Tchibo, Parmalat, Cosmote. Az ügynökség elképzelt és gyakorlatba ültetett projektjei között a márkanépszerűsítés kampányokat, a fogyasztóknak szánt kampányokat, a “mystery shopper” programokat, promóciós célokra szánt karavánokat, nemzetközi szinten, street-marketing kampányokat és a HORECA-ban való tevékenységet említhetjük.
Az ügynökség új tulajdonosai szerint, 2010-ben, a BrandsOn egy rebrandelésen fog átesni. Ennek következtében az új neve Field:star (kommunikáció és kísérleti marketing) lesz és a kilátások szerint új eszközöket fognak bevezetni a kampányok hatékonyságának mérésére.
A The Group ügynökség jelenleg az első helyet foglalja el a reklámiparban, 109,8 millió eurós jövedelemmel.
“Jövedelem szempontjából egy jó évet zárhatunk 2009-ben. Sok aktív ügyfélre tettünk szert (IKEA, Terapia, Cosmote, Hochland, Henkel, stb.). Ahogy látszik, mi a nyereséget visszafektetjük a fejlesztésbe, a kiterjesztésbe és a vállalat üzletének megerősítésére.” – tette hozzá Szigeti Zoltán.
Forrás: Wall Street
RSS Folyam

Témakörök:
Címkék: 
