A 25 legnagyobb romániai reklámügynökség

A múlt év második félévében beköszönő gazdasági világválság úgy néz ki nem vágta keresztbe a vezető reklámügynökségek számításait. Igaz egyes ügynökségek forgalma csökkent, másoké azonban nőtt. A listát a 2007-es évhez hasonlóan, továbbra is a McCann-Erickson vezeti, több mint 76 millió eurós nettó forgalommal, melyből közel 2 millió eurós nyereséget hozott ki az ügynökség.
A második helyezett a Graffiti BBDO, amely közel 18 millió eurós forgalmával messze lemarad a lista vezetőjétől. Az óriási különbség titkát azonban nem a két ügynökség ügyvitelében, hanem a McCann-Erickson vállalati szerkezetében kell keresni. Míg más ügynökségcsoportok esetében a média részleg külön jogi személyiséggel rendelkezik, náluk a vállalat részlege. Tudnunk kell azt is, hogy 2008-ban a médiarészleg olyan óriás-ügyfeleket szolgált ki, mint a Vodafone, Coca-Cola, Heineken, Tnuva vagy a Cadbury.
Összegezve 2008-ban a Pénzügyminisztérium honlapján található adatok alapján, a hazai reklámpiac első 25 ügynökségének forgalma 290 millió euró körül mozgott, amelyet nagyjából 1300 alkalmazott menedzselt. Az összes ügynökség bukaresti, egyedül a Vitrina Advertising indult el Kolozsvárról, de mára már nekik is van fővárosi székhelyük.

Ügynökség neve Cég megnevezése
Alapítás / Alkalmazottak*
Forgalom (EUR)
Nyereség (EUR)
B.V. McCann-Erickson S.R.L.
1996 / 137
75 707 090
1 932 957
GRAFFITI/B B D O S.A.
1991 / 116
17 888 386
450 823
GREY WORLDWIDE
ROMANIA S.R.L.
1993 / 76
17 779 948
667 632
MERCURY360
COMMUNICATIONS S.R.L.
1998 / 154
17 401 160
874 570
LEO BURNETT & TARGET S.A.
1994 / 88
16 373 287
60 691
PUBLICIS S.R.L.
1994 / 55
15 340 207
412 787
N.E.X.T. ADVERTISING S.R.L.
2008 / 15
14 807 433
733 902
ODYSSEY
COMMUNICATION S.R.L.
2003 / 57
14 045 843
861 492
FCB Bucharest S.R.L.
2005 / 21
13 837 489
495 549
SAATCHI & SAATCHI S.R.L.
2008 / 60
11 298 321
542 321
IMAGER -
THE IMAGE CREATOR S.R.L.
2002 / 25
9 680 301
744 866
Scala JWT Publicitate S.R.L.
2003 / 19
7 927 205
81 204
VITRINA FELIX MEDIA S.A.
1993 / 60
7 757 158
728 016
OGILVY & MATHER
ADVERTISING S.R.L.
1994 / 63
7 103 192
541 455
TEMPO ADVERTISING S.R.L.
1996 / 49
6 606 900
102 537
LOWE & PARTNERS S.A.
1994 / 51
5 144 519
18 208
GMP ADVERTISING S.R.L.
1998 / 59
4 843 054
504 770
ADDV Euro RSCG S.A.
1999 / 24
4 767 353
90 314
PROPAGANDA CONSULT S.R.L.
2005 / 31
4 309 789
83 032
BRANDS TALK
ADVERTISING S.R.L.
2008 / 21
3 260 819
227 864
CAP S.R.L.
2002 / 18
3 169 239
524 783
HEADVERTISING S.R.L.
2008 / 19
2 900 801
366 480
TBWA BUCURESTI S.R.L.
1994 / 9
2 850 141
61 561
FRIENDS
ADVERTISING S.R.L.
2003 / 17
2 570 818
246 834
OGILVYONE
ADVERTISING S.R.L.
2005 / 20
2 308 518
91 016

Forrás: www.mfinante.ro, AdPlayers, Forbs Románia

Írj egy hozzászólást, és hagyj hátra egy visszakövethető linket a weboldaladról.